Sportegyesület

2014-ben 20 fővel alakultunk labdarúgás utánpótlás képzésének céljából, az előző évben gyermekeknek szervezett nyári táborok által kiváltott nagy érdeklődés hatására. A kulturált körülmények, szakmai hozzáértés a következő évre már megduplázta a kezdeti 20-25 fős létszámunk. A gyermekek lelkesedését látva egyre több meghívásos tornán vettünk részt, illetve saját tornákat is elkezdtünk rendezni az utánpótlás korosztályoknak. 2016-ra már több, mint 60 fővel a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Bozsik-program keretei közt versenyeztettük gyermekeinket, felmérve ezzel egyesületünk eddigi munkájának színvonalát a város neves egyesületeihez viszonyítva.

Ugyanezen évtől a TAO sportfejlesztési programon keresztül lehetőségünk nyílt több az edzésekhez szükséges eszköz beszerzésére, új edzők alkalmazására, melyek segítettek a gyermekek további fejlődésében, mozgáskoordinációs képességeik javításában. A pályázaton keresztül melegítőket és edzéshez egységes ruházatot tudtunk biztosítani, mellyel büszkén álltak ki hétről hétre játékosaink a város nagyobb múltú futballcsapatai ellen. 2017-ben a sportsikerek és mérhető fejlődésünk további fejlesztéseket kívánt, ezért egy élőfüves szabadtéri pályával bővítettük befogadó képességünk határát, hiszen létszámunk már 150 fölé emelkedett. A kültéri világítással ellátott pályán az edzések megtartása az esti órákban sem okozott már gondot a következő években. 2019-re viszont az érdeklődés Egyesületünk irányába olyan mértékre nőtt, hogy létszámstopra kényszerültünk, ezért a 2019/2020-as évadban TAO sportfejlesztési program keretén belül pályáztunk egy új sportkomplexum megépítésére, hogy a tőlünk megszokott színvonalat két műfüves pályával, egy kibővített élőfüves pályával és korszerű öltöző épülettel tudjuk biztosítani. A beruházás 1. ütemének első felére a két műfüves pályánkon 2022. év eleje óta már edzhetnek is játékosaink.

Gyermekeink 2016/2017 évadtól az MLSZ által szervezett tornákon, bajnokságokon vesznek részt, ill. továbbra is szerepelnek meghívásos tornákon is. Az utóbbi években leány csapatunk rendszeres meghívást kap külföldi, nemzetközi tornákra. U7-U9-U11 korosztályaink hétvégente Bozsik tornákon, télen a korosztályos futsal tornákon szépen teljesítenek. Idősebb korosztályaink (U13-U19) a Megyei Bajnokságokban és Futsal tornákon rendszerint dobogós helyeken zárják a szezont.

A 2021/2022-es évad egyesületünk történetében egy újabb hatalmas mérföldkő volt, hiszen az utánpótlás korosztályok mellett először indult Megye III. felnőtt és Öregfiúk csapatunk, ahonnan Megye III. csapatunk a bajnokságon elért első helyezésével fel is jutott Megye II. szintre.

Pályázaton keresztül a számos sportfelszerelésen túl a mérkőzésekre való eljutáshoz buszbérlésre, a mérkőzések után étkezésre, meghívásos tornák nevezési díjaira, edzői létszámunk bővítésére, valamint korszerű sportfelszerelések vásárlására fordítjuk utánpótlás keretünk csapataink és közösségünk további fejlődése érdekében.

Egyesületünk az elmúlt években rendszeresen szerepel a médiában is, az eredményes munka, sikeres tornák, bajnokságok, gyermekeink alázatos hozzáállása a közös munkához egyre több érdeklődőt vonzanak. Igyekszünk hirdetni és fenntartani a kulturált, igényes, hozzáértő és fegyelmezett képet, mely csapatainkról ez alatt a pár év alatt kialakult, és tiszteletet vívott ki labdarúgók és sportrajongók körében. Egyesületünk hétköznapjaiba bepillantást nyerhetnek facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/pecsisportolda

Az edzéseket a következő órarend szerint tarjuk:

KÉK ÖLTÖZŐ BEOSZTÁS
hétfő16:00-17:0018:00-19:00
U12 MANCHESTERU9 BARCA
kedd18:00-19:00 
LÁNYOK 
szerda16:00-17:0018:00-19:00
U7 CHELSEAU12 MANCHESTER
csütörtök16:00-17:0018:00-19:00
U7 CHELSEAU9 BARCA
péntek16:00-17:00 
LÁNYOK 

Jelentkezés, információ: 20/9 552 550; info@sportolda.hu